Bemutatkozás
Lánczos Benkő Tímea vagyok.
Egyetem után – ahol idegenforgalmat tanultam – Angliába majd Madridba költöztem. 5 évet éltem különböző városokban, különböző munkákat végezve. Kerestem önmagam, és próbáltam rátalálni az útra, megtalálni az egyensúlyt önmagam és a világ között. A más és más kultúrákkal – emberekkel való találkozás megtanított önmagam megismerésére, a türelemre, és a magányra. Értékelni mindent ami körülvesz minket.
Nem azt tartom a legfontosabbnak a munkámban hogy divatossá varázsoljalak… Szeretném visszaadni az elveszett önbizalmad,megmutatni hogy Te is tudsz vonzó és szerethető lenni.
A divat, a stílus gyerekkorom óta hozzám tartozik. Bátran állíthatom hogy Édesanyámtól tanultam a legtöbbet, aki minden helyzetben lenyűgözően tudott és tud is megjelenni. Természetesen állandóan jelen volt az életemben a divat. Hiszen mindig is erre vágytam. Egy évig egy budapesti stylist iskola hallgatója voltam. A legmeghatározóbb mégis az volt, amikor egy nagy amerikai divatcég boltjában személyi stylist lehettem egy London melletti kisvárosban. Ekkor segítettem elöször Hölgyeknek, akik tanácstalanok voltak. Jó érzés volt látni, hogy sokkal magabiztosabban és kiegyensúlyozottabban távoztak…
Jelenleg Pécsett élek, ahol olyan nőknek és férfiaknak szeretnék segíteni akik elveszettnek érzik magukat a "ruhák világában"!
Várom jelentkezésed!

really good post, i certainly love this site, keep on it 29722
Heya i am for the first time here. I came across this board and I find It truly useful & it helped me out a lot. I hope to give something back and aid others like you aided me.
I can??t really help but admire your blog site, your site is adorable and nice
Found your site from a friends Facebook link, it seems that you have growing fanbase and I now undertsand why Super informative article, thanks a million.
You should take part in a contest for one of the best blogs on the web. I will recommend this site!
Very nice post, I certainly love this website, keep on it.
WONDERFUL Post.thanks for share..more wait ..
You have a great blog here! would you like to make some invite posts on my blog?